nitrate nocturne

      

     

   

kisebbedik.
vagy ő nem fér már bele.
csak az idő.
mennyiségi szaporodás. centiméter.
vagy valami más. 
a gondolatritmus darabosságába belenyúl a 
k
ö
r
t
e
f
a
ága. 
nagypapó görbület, minden porcikában megfeszült arcizmok, ahogy lesnek. az az alázat, ahogy megközelít. ahogy kézbe veszi, felmutatja a fa ágain csüngő "macskakölyöknek". elmúlt idők rablása után egy másik relikvia álljon: 

és várjuk az a telet. Éva névnap. többet jelent számára, mint nevet. kinyitotta a nagy vörös, világháborús időkre megvastagított kaput, meglátta s már mondta is:

"- Tudod-e Éva, hogy milyen szép neved van?

- Nem nagypapi.

- Tudd meg, hogy minden névnek a benned írt jelentése a legszebb. Azt jelenti, hogy  é l e t , a z   é l e t e t   a d ó   n ő t  viseled."

advent. karácsony. nevek - jelentések. 

"idők voltak, csak nem hittem bennük."

Postafelügyeleti Főosztály iktatószám: PT/733-14/2013

Tárgy: a feladó nem beszámítható

E L B O C S Á T Ó    S Z É P   Ü Z E N E T

Írta és rendezte.

 

Drága Egyetlenem!

Hol vagy? Tudod, itt a falak közt nehéz úgy igazán szerelmesnek lenni. Az embert – mert hát minden csonkaságom ellenére, az vagyok ­-  ilyenkor szárnyakat kap: repülök a sosemvolt karjaimmal, mellkasomat teleszívom friss levegővel, és élvezem, ahogy áramlik bennem. A föld felett járok sosemvolt lábaimmal, megtanulok szaladni, esni-kelni. Gondolataim, azok a csigalassúsággal működő, el-elakadó fogaskerekeken nyikkanók, mintha búgócsigába bújtak volna. Megfoghatatlanok. Kacagva kergetőznek önnön tükörképem előtt. Most, hogy így jobban megnézem, tényleg. Ott egy félszeg mosoly. A szám sarkában már megszáradt a nyál. És borostás is vagyok. A fejem mindig félrecsuklik. De így, hogy ott az a mosoly, nem is vagyok olyan, tudod Kedves, olyan ümm- ümm. Olyan visszataszító. Mint a fogyatékosok itt mind. Érted Kedves, ők nem szerelmesek, mint én. Én már Más vagyok. Én szép vagyok. És szerelmes.

Ui.:Hol vagy már? Mért késel? Azt mondtad meglátogatsz és elmegyünk sétálni.

Írj! Megadom a címem, a leveleket rendszeresen kiosztják nekünk.

Örök Otthon

Rideg utca 1.

1010

Drága Egyetlenem!

Itt minden a régi. Csak engem cseréltek ki, mióta megláttalak. Néha azt sem tudom, férfi vagyok-e vagy nő. Ez nem probléma. Itt ez mindennapos. Múltkor Jóska meg akart csókolni. És bolondságból felhúzta Lili szoknyáját. Lili azt mondta, cseréltek. Lili szép lány. Csak nem szeret. Kedvesem, most nem vagyok olyan költői. Állítottak a gyógyszeremen. Ezt is én írom, a Jóska.

Puszillak és írj!

Jóska és én

Drága Egyetlenem!

Olyan rég láttalak, már idejét sem tudom. Talán egy évszak is lepergett, és Te nem vagy sehol. A gyógyszerem beállt, nyugodt vagyok és emberarcú. Nem félnél Tőlem. Addig is írok, jót teszel a lelkemnek. Bizsergek, mint amikor a mosott fehér lepedőt kivittem Anyuval a teregetőhöz. Tél volt, csak úgy gőzölgött! -ahogy kiráztuk, a vízcseppek szanaszéjjel repdestek. És bizseregtem. Most is alig férek a bőrömbe, mert Rád gondolok. Az ápolók már cikiznek, amiért ennyit ábrándozok -persze, mert ők sem tudják, mi az igazi szerelem. Azt mondják, „hülye vagyok”, meg hogy „csak képzelgek”….. – és hogy „ne verjem a faszom, amikor írok”. Mert most meg kell, mert folyton Rád gondolok.

Küldesz képet?

Puszi!!!

Drága Egyetlenem!

Délután rám borítottak egy lepedőt! Azt sem tudtam, hol vagyok. Így meg ők nem látják, mit csinálok. Nem értem mi történik körülöttem. Egyáltalán nem. Az ápolók olyan furcsák mostanában. Nem mondanak semmit, csak folyton susmusolnak, meg számolják a nőket. Egyel több gyógyszert kapok, de nem tudom mire való. Csak van, ahogy én is. Csak az a lepedő ne lenne, vagy a Többiek!

Drága Egyetlenem!

Este hallgattam a rádiót, és nagyon felizgatott. Valami Dr. Kálmán Zsófia olvasott fel egy érdekes és tanulságos részletet. Felírtam a címét is: A Taigetosztól az esélyegyenlőségig. Nem hiszem, hogy valaha kiadják! Azt mondta, emlékszem: „a szexualitás minden ember veleszületett sajátja, egészséges önmegvalósításunk egyik lehetősége, amelynek tagadása, tiltása, elfojtása súlyos személyiségzavarok kialakulásával járhat.” Tudod Kedves, mit jelent ez?

M I N D E N T. A minden embert. Bátor nő lehet, hogy ilyeneket ír rólunk. Teljesen felborította az eszem rendjét. Mindig az van, amit velem csinálnak. De ő meg azt mondja, mit csinálhatok én! Tudod Kedves, mi aszerint vagyunk csoportosítva, amink nincs, ami hiányos vagy nem úgy működik, ahogy mindenki másnak. A testünk jelöl meg bennünket, meg az agyunk, hogy mi van benne. Nekem a Jóskáétól kicsit több, jó eszem van. Csak azt nem tudják sokan, hogy érzek is. Téveszméket kergetnek ezek a Gondozók, azt hiszik az inkompetencia a normális párkapcsolatra és szexualitásra is generalizálódik. Ha tudnák, amit tudok én! Az én „életminőségembe” beletartozol. Nekem is igényem, hogy legyen társas kapcsolatom, amit elfogadnak, és megadják a módját. Sosem hoználak ide, ebbe a steril négyfal közé – a végén még letakarnának minket egy fehér lepedővel, mint akik nem is léteznek. Hát kikérem magamnak. Boldogságom titka, hogy szeress! –és hogy szerethessek. Bennem motoszkál, hogy nem kéne hagyni a további megaláztatásokat, a csalódásokat. (Tudod Kedves, voltam én már szerelmes. A Lilibe. De ő nem szeretett. Sírva mondta, azért, azért…. mert én nem érthetem. Nőnek lenni itt sokkal rosszabb és megalázóbb.) Beszélnem kéne Valakivel erről. De kivel Kedves?

Te hol vagy?

Mit csinálsz?

Eljössz hozzám?

Megnyugtatsz?

Megsimogatod az arcom?

Leszel a barátom?

A Kedvesem?

Ui.: Várlak!

A Postafelügyeleti Főosztály Osztályvezetőjének válasza:

A leveleket nem áll módunkban kézbesíteni.

1. a Feladó Címzettje ismeretlen

2. a Feladó feltételezetten értelmi fogyatékos személy

3. a Feladó hiányos ön-, és világismerettel rendelkezik

3. a Feladó többször tesz irracionális kijelentéseket, súlyos pszichés problémával küzd

4. a Feladó szocializálatlan

5. a Feladó lázító

6. a Feladó ön-,és közveszélyes

Kérem mielőbbi átvizsgálását a fennmaradt dokumentumoknak!

Köszönettel:

A Főosztályvezető

a baromfiak közt akadt egy pulyka is. igazi vérszemű jószág. a többi barom nem csípett alattom mód hátulról a sarkába, de ez, ez igen! csak a pulykára fújt, Kráááknak hívta, s jól célzottan - ahogy az utcán a cigók tanították- fejbeküldte parittyával. Krááák már nem érdemelte ki a Krá-á-á-á-á-á-á-á-k nevet. beledeglett.
ahogy sok más barom is várja, hogy valami isteni lehelet megcsapja, és eldagonyásszon az örök baromfiaknak fent Böllér kése alá. csak a barmokat -akiknek híg a levük és vérük nem itta át a magyar földet- nem értette soha, minek nekik sok baromfi? s gondolhatja hovatovább, ha most még csak tükör által "szürkevályogos" is a szem, de akkor majd színről-színre.

a legizzasztóbb a 68. nap volt. konyhagőzös hajjal, zsírpöttyös melósruhásan a  nyári leszálló napfénybe -bele. az estvék az övék. a hullámok lazítanak, elnyugtatva a lüktető gondolatokat. azt hiszem, szerette.
ahogy a tuja levelét elmorzsolni tenyerében. lopva beleszippantott: még mediterrán.
belemélyítette körmét a narancshéjba, mielőtt csereberefogadom zsírkréta lett. ennyi jár.
- gondolta, és visszafordult a tábla irányába: a nagy F betű.

mennyei lakodalom a reggebéd. zsíroskenyér lila hagyma pirosporral, ahogy száll a levegőben és lecsöppen a házimackónacira. akkor is. annyi különbséggel, hogy ott és akkor már kemény tél volt. itt más. itt nincs igazi homok, és igazán sík sincs. ott pedig.... nem volt sík keménykedni. de fájt a körme alatt a szálka. és dühöngött Galgó-c-z-y tanárnő félelmetessége miatt. egy szemköpéssel ki tudta hűteni a faparkettás osztálytermet. hajkoronájában álmában is furcsa károgó madarak krákogtak. ahogy lecsöppent a zsír - pedig már egy ideje nem eszi le magát, ..... lehet ez hiányzott neki. ez az otthonosság érzése saját ruhabőrében- ugyan az a zsírcsepp, felemelte fejét és kész volt mindenre. ki áldozza be a fél fele kenyerét, a zsíros oldalát? b e   k e l l   k e n n i   a   t á b l á t   é s  n e m   l e s z   í r á s   ó r a!!! Fejes tesók kezét zsebre kapta, és még akadtak mások is, akik felbátorodtak ezen a lázadáson. minden merő zsír lett, ahogy elképzelte. az egyenruha gallérja mind a mai napig őrzi. mást is. kaptak a fejükre, a körmünkre. még jobban fájt. szövetséget kötöttek. ellenséget találtak. elkezdődött a háború.    az a lilahagyma karika olyan lassan folyt le a zöld táblán, ....n a g y o n   l a s s a n . .   . . .  . . . a kávé is kihűlt az asztalán. mégis c s a k  t o v á b b   k e v e r g e t i.

leszek. magamnak ezt ígérem,
szomjan halónak felhőt az égen.
és lehetetlent, hát óriást!
kisebbre jövőm gúnyosan ásít.

ha megszületnék, hol, ki keresne?
mondanák: nincs is! itt se, ott se.

lassan ment át az zebrán. gőzölgött a

sárgás bőrszagú kabátja. úgy gondolta,

hogy amíg érzékeli a fehér csík, nem lesz

baj. átbotorkálhat a bácsi.

piros lett.  mindenki megmenekült. de a zebrák

nem térérzékelőek....

f
      é
                n
            y
 

      s
z
            i
     l
á
       n
   k
o
    k



repdeső szentjánosbogárkák. összekapdostak jó pár zacsira valót, és be a szénaboglyába. bár fogna holnapra is a gyerekeknek, varázslatos lenne a fény-jelenség. így marad a mozaikosság összeilleszthetetlensége, ..... kiszáradt a nyelv, félig leng a vitorla. nyál híján marad.

gyerekkora az a szép ruha, in memoriam Fejes tesók. nem jártak betűik mint csillag az égen, ahogy érdemes. ugye Galgó-c-z-y tanárnő? körbevitte irkatábláját, körbe kellett. röstellte magát, és a szép dőlt betűit. ott ült a Tesók közt, de az ő betűik valahogy sokkal érdekesebbek voltak. padlószöszmöszök, szénaboglyák, törött esernyőnyelek, füstbement fecskefarkak, csorba bögrék, tevétnyelt giliszták. gondolta, "Nagypapó ezt nem mondta, csak mesélt a betűkről, különleges bogarakról és a vonalakról." Táblácskáján elkente izzadt ujjait. Ami szigorúan tilos volt!

ha tovább kavargatja kék apróvirágos bögréjében a törtzúzott kávébab ízét, nem torzult volna el már az első korty után tekintete. sebaj. arra gondol, amikor egy nyári napon, egy ritka nyári napon nagypapóék kertjében felmászott a kedvenc körtefája göcsörtös ágain. az istenért sem akart lejönni onnan. pedig nagymamó tepsziben sült szilváslepénye már kifolyt az udvarra, kitöltötte a lemállott házfalakat, kiszínezte a macska bajszát is. belefáradt, hát leült a padra fadobozkás írókészletével. kíváncsiság húzta. húzta nagypapó fejebúbja felé, mit serceg az öreg? milyen szépen kanyarognak a lúdtoll karcsú vonalában ezek az apró hosszúkás formák. mindennél jobban szerettem volna ilyen izéket rajzolni. jobban, mint a felszelt, ablakban hűlő sütemény. "először nyalogasd le az ujjaidról a fa mézét, mert összemaszatolod a papírt. az meg érték!" 

igen, az a méz is keserűségre húzta száját.

a fekete - fehér kavicsnyomat mintázatú linóleumon szemével madarat talált, ott meg egy dínó, amint éppen megkarmolja a furcsa orrú arcot nézd! percek kérdése és elindul a vérkeringés. csak még meg kell várnia azt a felkelő napcsíkot, ami a kezéhez simul.
tervezés.
papír.ceruza. ma nem fogok radírt használni. azért sem. szépen összenyálazom a filmnegatívumokat.

                                                        

nagy szerencse,  ha bezárják a konyhaajtót.   de most sem. úgy kúszik be a  lészag az ajtó repedési közt, mint a ködösült pára  a vízbuborékok közt.     s már ott láblógál  álom-ébrenlét kifinomult  határán - csónakázik. pár hete látta először életében porosnak a vízfelszínt.   gyönyörű volt.    akár az álom.

egyszer csak felkapta a fejét az asztalról. megdermedt. a hideg őszi szél. a hangtalan szomszédság. a pár órája fennakadt gondolat. igen, az ablakot nyitva hagyta. 
senki sem távozik.
senki sem jön.