…. Panaszkodik. Dől belőle a panasz. Panaszkodik a
kapott és szerzett nehézségekért, a töredékes vagy túl jó család miatt, a
választott vagy kényszeredett utakért, elpanaszolja barátai panaszát is, hogy
milyen nehéz élni, aztán hogy milyen nehéz jól élni, és milyen fájdalmas jól
átélni, s milyen kapzsistalistán megélni. Végül is….. Élni meg kell tanulni.
Aki rájön arra,
hogy bármikor megölheti magát, annak nincs miről panaszkodnia. Mi bármikor
megölhetjük magunk. Megvan hozzá minden. A kezünk, a kenyérkenő kés, vagy egy
ablak, ha futurista vagy, …..ha
vesztettél el már valamit, valakit, aki az életed volt, az életed egy
nélkülözhetetlen része, kis atomja, egy felejthetetlen illata, utána ezerféle
halálstratégiát alaposan végigjátszhattál, apró halálok a gyászfolyamathoz, a
születésért. Annak az embernek, akinek mása sincs, csak a tudata (s azért is
már szinte meg kell küzdenie, hogy ne „csillapítsák”, altassák el
gyógyszerekkel),
….olyan élethelyzetet termet,
amiben morálisan nem lehet sem igent, sem nemet mondani a halálra.
….olyan élethelyzet, amiben
morálisan nem lehet sem igent, sem nemet mondani az életre. Nem játék. Nem
színdarabról van szó.
Nem
hiszem, hogy az a kérdésem, mit választanék az ő helyében. Nem hiszem, hogy az
a kérdésem, hogy mit válaszolnék neki. Nem hiszem, hogy az a kérdésem, hogyan
segítsek egy ilyen embernek. Bármelyik szereplő lehetek. Minden szerep
„én”vagyok. Minden oldal tökéletesen megkonstruált. Minden oldal emberi. Minden
oldal beszél vagy kiált a megtanult-, felvett-, felelősségteljes munka-,
barátság-, házastársi szerep felől is. Ennyi empátiás distressz egy forgalmas
négysávos úton is forgalmi káoszt idéz elő. Karambol. Elnézést, ez nem humor.
De ki beszélhet itt komoly dolgokról komolyan?
(szünet)
(még több szünet)
A szabadsághoz
való jog. Az akarat szabadsága. Legyünk tisztában saját emberi gyengeségünkkel,
hogy tudjunk méltó választ adni egy olyan helyzetben, amiért felelősek leszünk.
Legyünk tisztában azzal, hogy nem kell mindenféle orvos a halálhoz, mert az
élet csinálja a halált is. A tudomány folyton hergeli önmagát, mindig születnek
újabb és újabb elméletek, fantasztikus szerkentyűk, csodás polihisztorok, és
„áldozataik”. Így van. Csak sose felejtsük el, hogy a tudomány az emberért van.
Minden gondolatunkat, elvünket, az erkölcsünket, minden apró mozdulatunkat
annak kell áthatnia, hogy mi az „emberért élünk”, aki…. És lehet sorolni:
....aki nem tud cipőt kötni, aki kicsit nyálas, akiről csak azt mondják „Ez a
Pistike milyen egy rossz gyerek!”, aki csak arra vár, hogy kicsit
megtutujgassuk, vagy szemünk sarából kísérjük, amíg végig megy a fehér botjával
a járdán. A szakma erkölcse úgy szóljon a testünkből, a kezünkből, a szánkból,
mint az anyatejjel szívott édes "kenyér". Legyen!
Szóval. Csak azt
akartam kibökni, hogy fontos minden empátiás stresszünket, együttérzésünket
figyelemmel kísérni. Izgalmas és könnyen elárul, hogy milyen attribúciókat
tulajdonítunk a szenvedőknek. Mert ebben a történetben mindenki szenved
valamitől és valakitől. Aki a halált akarja, mindattól szenved, ami és aki az
életet éli és éltetni kívánja (benne is), aki cselekvő, MUNKÁJA van, komponál.
Aki az életet éli és élni akar, az attól szenved, aki a halált akarja.
Olyan sok és
nehéz kérdést feszeget ez a történet, hogy egyre sem vállalkoztam
megválaszolni. Nincsenek kész válaszaim.
Kész helyzetek
vannak, és én, és ő.
Ennyi.
Forrás: -
Betűzte: Én