2014. február 5., szerda



…. Panaszkodik. Dől belőle a panasz. Panaszkodik a kapott és szerzett nehézségekért, a töredékes vagy túl jó család miatt, a választott vagy kényszeredett utakért, elpanaszolja barátai panaszát is, hogy milyen nehéz élni, aztán hogy milyen nehéz jól élni, és milyen fájdalmas jól átélni, s milyen kapzsistalistán megélni. Végül is….. Élni meg kell tanulni.

Aki rájön arra, hogy bármikor megölheti magát, annak nincs miről panaszkodnia. Mi bármikor megölhetjük magunk. Megvan hozzá minden. A kezünk, a kenyérkenő kés, vagy egy ablak, ha futurista vagy,  …..ha vesztettél el már valamit, valakit, aki az életed volt, az életed egy nélkülözhetetlen része, kis atomja, egy felejthetetlen illata, utána ezerféle halálstratégiát alaposan végigjátszhattál, apró halálok a gyászfolyamathoz, a születésért. Annak az embernek, akinek mása sincs, csak a tudata (s azért is már szinte meg kell küzdenie, hogy ne „csillapítsák”, altassák el gyógyszerekkel),

….olyan élethelyzetet termet, amiben morálisan nem lehet sem igent, sem nemet mondani a halálra.

….olyan élethelyzet, amiben morálisan nem lehet sem igent, sem nemet mondani az életre. Nem játék. Nem színdarabról van szó.

            Nem hiszem, hogy az a kérdésem, mit választanék az ő helyében. Nem hiszem, hogy az a kérdésem, hogy mit válaszolnék neki. Nem hiszem, hogy az a kérdésem, hogyan segítsek egy ilyen embernek. Bármelyik szereplő lehetek. Minden szerep „én”vagyok. Minden oldal tökéletesen megkonstruált. Minden oldal emberi. Minden oldal beszél vagy kiált a megtanult-, felvett-, felelősségteljes munka-, barátság-, házastársi szerep felől is. Ennyi empátiás distressz egy forgalmas négysávos úton is forgalmi káoszt idéz elő. Karambol. Elnézést, ez nem humor. De ki beszélhet itt komoly dolgokról komolyan?

(szünet)



(még több szünet)


A szabadsághoz való jog. Az akarat szabadsága. Legyünk tisztában saját emberi gyengeségünkkel, hogy tudjunk méltó választ adni egy olyan helyzetben, amiért felelősek leszünk. Legyünk tisztában azzal, hogy nem kell mindenféle orvos a halálhoz, mert az élet csinálja a halált is. A tudomány folyton hergeli önmagát, mindig születnek újabb és újabb elméletek, fantasztikus szerkentyűk, csodás polihisztorok, és „áldozataik”. Így van. Csak sose felejtsük el, hogy a tudomány az emberért van. Minden gondolatunkat, elvünket, az erkölcsünket, minden apró mozdulatunkat annak kell áthatnia, hogy mi az „emberért élünk”, aki…. És lehet sorolni: ....aki nem tud cipőt kötni, aki kicsit nyálas, akiről csak azt mondják „Ez a Pistike milyen egy rossz gyerek!”, aki csak arra vár, hogy kicsit megtutujgassuk, vagy szemünk sarából kísérjük, amíg végig megy a fehér botjával a járdán. A szakma erkölcse úgy szóljon a testünkből, a kezünkből, a szánkból, mint az anyatejjel szívott édes "kenyér". Legyen!

Szóval. Csak azt akartam kibökni, hogy fontos minden empátiás stresszünket, együttérzésünket figyelemmel kísérni. Izgalmas és könnyen elárul, hogy milyen attribúciókat tulajdonítunk a szenvedőknek. Mert ebben a történetben mindenki szenved valamitől és valakitől. Aki a halált akarja, mindattól szenved, ami és aki az életet éli és éltetni kívánja (benne is), aki cselekvő, MUNKÁJA van, komponál. Aki az életet éli és élni akar, az attól szenved, aki a halált akarja.

Olyan sok és nehéz kérdést feszeget ez a történet, hogy egyre sem vállalkoztam megválaszolni. Nincsenek kész válaszaim.

Kész helyzetek vannak,      és én,    és ő.



           


Ennyi.



Forrás: -
Betűzte:  Én