ha tovább kavargatja kék apróvirágos bögréjében a törtzúzott kávébab ízét, nem torzult volna el már az első korty után tekintete. sebaj. arra gondol, amikor egy nyári napon, egy ritka nyári napon nagypapóék kertjében felmászott a kedvenc körtefája göcsörtös ágain. az istenért sem akart lejönni onnan. pedig nagymamó tepsziben sült szilváslepénye már kifolyt az udvarra, kitöltötte a lemállott házfalakat, kiszínezte a macska bajszát is. belefáradt, hát leült a padra fadobozkás írókészletével. kíváncsiság húzta. húzta nagypapó fejebúbja felé, mit serceg az öreg? milyen szépen kanyarognak a lúdtoll karcsú vonalában ezek az apró hosszúkás formák. mindennél jobban szerettem volna ilyen izéket rajzolni. jobban, mint a felszelt, ablakban hűlő sütemény. "először nyalogasd le az ujjaidról a fa mézét, mert összemaszatolod a papírt. az meg érték!" 

igen, az a méz is keserűségre húzta száját.